A belső utak kezdete – Tudatos mozgás és az energiák felfedezése, energiagyógyítás
Tartalomjegyzék
Bevezetés – Három belső utazás
A Travel4Wellbeing szellemiségében minden utazás egyszerre külső és belső út. Amikor a világban felfedezünk új helyeket, közben önmagunkról is tanulunk. Ez a blogposzt-sorozat három olyan belső utazásról szól, amelyek a Travel4Wellbeing központi pillérei:
– a tudatos mozgás (jóga, csikung, testtudatosság),
– az energiagyógyítás,
– és a mentorálás.
Ezek a tevékenységek azért kapnak főszerepet, mert mindegyik az önismeret sajátos kapuját nyitja meg. Belső utazások, amelyek nem helyszínekhez kötődnek, hanem hozzánk magunkhoz – mégis ugyanúgy gazdagítják az életünket, mint bármely külső felfedezőút.
Ez az első rész arról szól, hogyan indult el az én belső utam a tudatos mozgás és az energiák világában.
Gyerekkori mozgásélmények – a test nyelve

A mozgás mindig lételem volt számomra. Két és fél évesen kezdtem balettozni. Bár szerettem a táncot, a kontroll sokszor kihívást jelentett. Ezután kipróbáltam a futást, a lovaglást, a teniszt és még a golfot is.
A futás különösen fontos lett számomra: nemcsak sportteljesítmény, hanem egy különös belső állapot miatt, amibe átvezetett. Akkor még nem tudtam, hogy ezt meditációnak hívják – csak éreztem, hogy valami mélyebb történik bennem.
A jóga felfedezése – egy indiai út ajándéka

18 és fél évesen, egy indiai utazás után, megbetegedtem. Hazatérve nem akartam antibiotikumot szedni, inkább más utakat kerestem. Egy ismerősöm ajánlott egy jógastúdiót, ahol testhőmérsékletre felfűtött teremben zajlottak az órák.
Elmentem – és kevesebb, mint két hét alatt a gyomorbaktérium eltűnt. Nemcsak a testem gyógyult, hanem valami mélyebb is megmozdult bennem. Úgy éreztem, mintha „hazaérkeztem” volna. Ez a találkozás indított el a jóga útján, amely ma, közel húsz évvel később, már egészen más formában van jelen az életemben.
A csikung és az energiák világa, energiagyógyítás

A jóga mellett fokozatosan belépett az életembe a csikung is. A jóga fizikai hatásaiért hálás vagyok, de az energetikai lenyomatok még fontosabbá váltak számomra. A csikungban azt találtam meg, hogyan tudom tudatosan áramoltatni az életerőt – azt a finom energiát, amely túlmutat a láthatón.
Az energiákkal való kapcsolatom azonban sokkal korábban kezdődött. Hatéves koromban elvesztettem édesapámat, és ezzel korán megnyílt bennem a keresés. Már óvodásként mini meditációkat tartottam titokban, és szinte mindig teljesült, amit elképzeltem. A hitem rendíthetetlen volt.
Később ugyan tanultam különböző rendszereket (Reiki, Shamballa), de mindig azt éreztem, hogy a természet maga a legnagyobb tanítóm. A föld, a víz, a tűz, a levegő és az éter – ezek az őselemek bennünk is jelen vannak. Ha kibillenünk az egyensúlyból, valójában ezek harmóniája borul fel.
A felvállalás pillanata – Balin

Balin jött el az a pillanat, amikor igazán felvállaltam ezt az ajándékot. Egy barátnőm motorbalesetet szenvedett, és úgy éreztem, segítenem kell. A közös belső munka során nemcsak lelki szinten történt gyógyulás, hanem fizikai sebei is gyorsan regenerálódtak.
Ez megerősített abban, hogy amit kaptam, azt használnom kell – magamért és másokért is. Nem vagyok több senkinél, de felelősségem van abban, hogy amit felismertem, azt továbbadjam.
Travel4Wellbeing – a külső és belső utazások találkozása
Számomra a Travel4Wellbeing nem csupán utazások szervezése. Hanem annak a lehetősége, hogy a tudatos mozgás, az energiák felfedezése és a belső munka együttese által mély átalakulást élhessünk meg.
– A mozgás segít kapcsolódni a testünkhöz,
– az energiák megnyitják a láthatatlan világot,
– a természet pedig mindig visszavezet önmagunkhoz.
Ezért is kapnak ezek a tevékenységek központi szerepet az önismereti utazásaimban. Mert minden belső utazás egyben külső is – és minden külső utazás egyben belső is.
Következő rész – a mentorálás belső tere
A következő blogposztban a harmadik pillér, a mentorálás világába vezetlek. Ott arról mesélek, miért tartom a jelenlétet a legnagyobb ajándéknak, hogyan hozok létre szeretetteljes és biztonságos közeget, és miben különbözik az én megközelítésem más segítői tevékenységektől.









A hozzászólások le vannak zárva